Erős savnak minősül az a sav, amely vizes oldatban teljes ionizáción megy keresztül (figyelemre méltó kivételek a poliprotikus savak, például a kénsav). Alternatív megoldásként, ha a savassági állandókon keresztül értjük, erős savnak nevezzük azt, amelynek pKa értéke kisebb, mint 1,74. Ez az érték azt jelenti, hogy standard körülmények között a hidrogénionok koncentrációja megegyezik az oldathoz hozzáadott sav koncentrációjával.
A legtöbb erős sav maró hatású; azonban vannak kivételek. Például a karboránsav (H(CHB11Cl11))-egyfajta szupersav- milliószor savasabb, mint a kénsav, de teljesen nem-korrozív. Ezzel szemben a hidrogén-fluorid (HF)-gyenge sav- erősen maró hatású. Képes a fém-oxidok túlnyomó többségének feloldására, -beleértve az üveget{11}}, valamint az irídium kivételével minden fémet.
Az erős sav vizes oldatban való teljes disszociációját reprezentáló kémiai egyenlet a következő: HA(aq) + H2O(l) → H3O+(aq) + A⁻(aq)
Általában a savak nem disszociálnak teljesen a vízben; következésképpen reakcióikat jellemzően kémiai egyensúlyként ábrázolják, nem pedig teljes reakcióként. A gyenge savak definíció szerint azok, amelyek nem esnek át teljes disszociáción. A savassági állandók használata az erős és gyenge savak megkülönböztetésére nem mindig egyszerű (mivel a számszerű különbségek nehezen értelmezhetők vagy finomnak tűnhetnek); ezért a kémiai egyenletek alkalmazása a két kategória megkülönböztetésére gyakran logikusabb megközelítés.
Mivel az erős savak vizes oldatokban teljes disszociáción mennek keresztül, a hidrogénionok koncentrációja a vízben megegyezik az oldatba bevitt sav kezdeti koncentrációjával: [HA]=[H⁺]=[A⁻]; pH=-log[H⁺]
